Az izraeli ellenzék vezető alakjai az ország rangos Herzliya Konferenciáját használták fel politikai programjaik bemutatására, ám elemzők és megfigyelők rámutattak, hogy külpolitikai álláspontjuk alig tér el Benjámin Netanjahu miniszterelnök jobboldali koalíciójáétól.
A három fő ellenzéki figura – Gadi Eisenkot volt vezérkari főnök, valamint Jair Lapid és Naftali Bennett volt miniszterelnökök – egyike sem fogalmazott meg érdemi kritikát Izrael Gázában, Libanonban és Iránban folytatott közelmúltbeli háborúival szemben a szerdai, Reichman Egyetemen tartott konferencián.
Ehelyett inkább Netanjahut bírálták a hadjáratok levezénylésének módja, illetve azért, amit az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal szembeni behódolásként írnak le – aki látszólag akadályozta meg Izraelt abban, hogy teljes intenzitással folytassa háborúit Libanonban és Iránban.
A konferencián felszólaló Bennett – aki a következő választásokon Lapiddal közösen indul – az izraeli kormány kritikáját arra korlátozta, hogy Izrael szerinte jobban is vívhatná a háborúit: „Ezer nap háború után az igazságot ki kell mondani: a Hamász újra felfegyverkezik délen, a Hezbollah erősödik, támadja katonáinkat és fenyegeti polgárainkat, a polip feje, a teheráni rezsim pedig továbbra is állva maradt” – mondta.
Eisenkot, akit a közvélemény-kutatások a Netanjahu leváltására legesélyesebbek között mérnek, hasonlóan elítélte Netanjahu módszereit, azzal vádolva őt, hogy eltúlozza az Irán jelentette nukleáris fenyegetést, ugyanakkor elvben továbbra is támogatja azokat a háborúkat, amelyeket Netanjahu Gázában, Libanonban és Iránban folytatott.
Az ellenzéki figurák azon vádjai, miszerint Izrael sosem volt még ennyire elszigetelt, vagy hogy a külföldi vezetők szélsőségesebbnek és instabilabbnak látnák, nem alaptalanok. A világ vezetői élesen bírálták Izraelt, és a legfőbb szövetséges, az Egyesült Államok közhangulata is határozottan elfordult a hagyományos támogatástól.
Ám ahelyett, hogy mérsékelné azt a retorikát, amellyel pozícióját védi, Netanjahu továbbra is visszhangozza kormánya más tagjainak – mint Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter vagy Becalel Szmotrics pénzügyminiszter – szóhasználatát, amelyet az ellenzék sok tagja éppen megkülönböztető jelként igyekezett megragadni.
Az izraeli 14-es csatornának csütörtökön nyilatkozva Netanjahu a kamerába nézve közölte: „Soha nem lesz vége. Hallgassanak meg: Soha nem lesz vége. Élni akarnak? A Közel-Keleten, és általában a világon akarnak élni? Legyenek erősek. És mi nagyon erősek vagyunk.”
Stílus, nem tartalom
Az izraeli fősodratú ellenzék és Netanjahu közti stílusbeli különbségeken túl a tartalom nagyrészt ugyanaz – mondta az Al Jazeerának Aida Touma-Sliman, a baloldali Hadash Párt parlamenti képviselője.
Az ellenzék „valóban hiszi, amit mond. Az olyan politikusok, mint Eisenkot, Lapid és Bennett, az izraeli társadalmat tükrözik” – fogalmazott. A Netanjahu-kormánnyal való nézeteltérések a belpolitikai kérdésekre korlátozódnak, míg a népirtás, illetve az Irán és Libanon elleni többszörös támadások ügyében nagyfokú az egyetértés. „Mindannyian egyetértenek a Netanjahu által indított hadjáratokkal; csak azért bírálják, ahogyan azokat végrehajtották, és amiért valahogy az USA meghosszabbított kezévé tették Izraelt – mintha ez nem lett volna mindig is így” – tette hozzá.
Mind az Irán, mind a Libanon elleni támadások elsöprő támogatást élveznek az izraeli közvélemény részéről. A Gázával kapcsolatos legfrissebb felmérések – ahol az izraeli háború több mint 73 000 palesztin halálát okozta, az ENSZ-vizsgálat szerint szándékosan gyermekeket vettek célba, és éhínség alakult ki – nagyrészt az enklávé biztonsági fenyegetésként való kezelésére korlátozódnak.
Yehouda Shenhav-Shahrabani, Izrael egyik vezető szociológusa az Al Jazeerának elmondta, ez részben a 2023. október 7-i támadás után robbanásszerűen megnőtt keményvonalas és kompromisszummentes attitűdöknek köszönhető, amelyekkel egyetlen izraeli politikus sem akar szembemenni, részben pedig azoknak a rasszista és jobboldali nézeteknek a terjedésének, amelyek évtizedek óta gyökeret vertek az izraeli társadalomban.
Eisenkot, Lapid és Bennett „egészen pontosan tükrözik az izraeli társadalom jelenlegi állapotát” – mondta. „Az ellenzék támogatta az abszurd háborút Iránnal, és csak azért bírálta Netanjahut, mert nem vette figyelembe Trump kiszámíthatatlanságát. Ugyanígy támogatták a libanoni háborút is, anélkül, hogy politikai megállapodást sürgettek volna a libanoni kormánnyal.”
Szintén jelentős, tette hozzá Shenhav-Shahrabani, hogy az ellenzék nagy része elzárkózik attól, hogy soraiba fogadja az izraeli palesztin polgárokat képviselő törvényhozókat. „Mintha a kormánynak tisztán zsidónak kellene maradnia. Ez aligha meglepő, hiszen mindhárman ellenzik a palesztinok szabadságát is. Röviden: ugyanaz a hölgy, csak más ruhában.”
Október 7. határozza meg a politikát
Izraelben kevesen kétlik, hogy a 2023. október 7-i támadás következményei továbbra is meghatározzák az izraeli politikát. A végtelen televíziós ismétlések és az események elemzése révén – amelyeket sok izraeli elemző a náci Németország által elkövetett Holokauszthoz hasonlít – a támadás továbbra is meghatározza az izraeli vezetők politikai világnézetét, párttól függetlenül.
Mégis – érvelt Nimrod Goren, a Mitvim (Izraeli Regionális Külpolitikai Intézet) elnöke és alapítója –, Eisenkot, Bennett és Lapid továbbra is alternatívát kínálnak Netanjahu és szövetségesei erősen személyközpontú politizálási módjával szemben.
Bár október 7. óta sok izraeli vált jobboldalibbá, a „jobboldalinak lenni” és a „Netanjahut támogatni” két teljesen különböző dologgá vált – magyarázta Goren.
Még ha ez igaz is marad, az október 7-i támadás alapjaiban alakította át Izrael politikai tájképét, megváltoztatva azokat az alapvetéseket, amelyekre az ellenzék korábban a platformját építette.
„A biztonsági szemléletmód megváltozott” – mondta Goren. „Október 7. volt a legszörnyűbb nap, amit Izrael a megalapítása óta átélt. Mindenki elveszített valamit aznap. Nemcsak életeket és vagyont, hanem a biztonságérzetet és annak a lehetőségét is, hogy a másik oldalon békepartnerre találjunk” – mondta arról, hogyan változtatták meg az izraeli hozzáállást a palesztinokhoz az aznapi események.
„Ez arra késztette az Izraelt Netanjahu vezetése alatt, hogy egyre inkább a katonai erőre támaszkodjon” – mondta, leírva a Gázában, Libanonban és Iránban zajló eseményeket, amelyekre az ellenzék most alternatív megközelítést keres.
„Október 7. egy tömeges kudarc volt, amelyet nem szabad megismételni” – folytatta. „Sokak számára Izraelben ez azt jelenti, hogy katonailag proaktívabbnak kell lenni, és nem szabad figyelmen kívül hagyni a régió riválisai által megfogalmazott fenyegetéseket.”
„A jelenlegi ellenzéken múlik majd – ha megnyeri a közelgő választásokat –, hogy egyensúlyt teremtsen a katonai erő és a diplomáciai elkötelezettség között, és prioritásként kezelje a párbeszédet, a megállapodásokat és a béketeremtést” – tette hozzá.
