Morfológiai és logikai szempontból elsőre valóban úgy tűnhet, hogy a „keresztény cionista” kifejezés egy belső ellentmondás, azaz fából vaskarika. Hiszen a cionizmus történelmileg a zsidó nép nemzeti önrendelkezési és államalapítási mozgalma, míg a kereszténység egy egyetemes, nemzetek feletti világvallás.
Ha azonban megkaparjuk a felszínt, és megvizsgáljuk a teológiai és geopolitikai valóságot, látni fogjuk, hogy ez a fogalom nemhogy nem ellentmondás, de a modern történelem egyik legbefolyásosabb és legmeghatározóbb politikai szövetsége.
A jelenség megértéséhez érdemes kettéválasztani a logikai felszínt és a mélyben meghúzódó doktrínákat.
Miért tűnik elsőre ellentmondásnak?
-
Egyetemesség vs. Partikularizmus: A kereszténység (főleg a pálos teológia alapján) azt hirdeti, hogy Krisztusban „nincs zsidó, sem görög”, vagyis a megváltás egyetemes, nem kötődik származáshoz vagy földrajzi helyhez. Ezzel szemben a cionizmus egy konkrét földrajzi helyre (Cionra/Palesztinára) és egy konkrét népre fókuszál.
-
A történelmi antiszemitizmus: Évszázadokon át a keresztény egyházak teológiájának része volt a zsidóság megbélyegzése (teocide/istentisztelet vádja) és a helyettesítési teológia (supersessionism). Ez utóbbi azt hirdette, hogy az egyház (a „szellemi Izrael”) teljes egészében felváltotta a zsidó népet Isten tervében, így a zsidóságnak nincs többé prófétai szerepe vagy joga a Szentföldhöz.
Miért NEM fából vaskarika a valóságban?
A modern keresztény cionizmus – amely különösen az evangéliumi, pünkösdista és karizmatikus mozgalmakban (mint például idehaza a Hit Gyülekezete) bír hatalmas befolyással – egy sajátos bibliaértelmezésre, a diszpenzacionalizmusra épül. Ez a teológia teljesen felszámolta a helyettesítési elméletet, és a következő pillérekre épít:
1. Két külön szövetség
A keresztény cionisták szerint Isten nem vetette el a zsidó népet, és az ábrahámi szövetség (amely a Szentföld örökös birtoklására vonatkozik) ma is él és érvényes. Hitük szerint Istennek két külön terve van: egy szellemi terv az egyházzal, és egy földi, geopolitikai terv Izraellel. Ebből a szempontból Izrael 1948-as megalapítása nem politikai véletlen, hanem a bibliai próféciák szó szerinti beteljesülése.
2. Az apokaliptikus forgatókönyv (Eszkatológia)
A keresztény cionisták támogatása mögött egy nagyon határozott, jövőre vonatkozó forgatókönyv áll. Úgy hiszik, hogy Jézus második eljövetele (a Parúzia) és a végidők eseményei csak és kizárólag akkor következhetnek be, ha:
-
A zsidó nép visszatér a Szentföldre a világ minden tájáról (Alijázás).
-
Megalapítják és megvédik Izrael Államot.
-
Újjáépítik a harmadik jeruzsálemi templomot a Templom-hegyen (ott, ahol most az al-Aksza mecset áll).
Számukra tehát Izrael feltétlen politikai, anyagi és katonai támogatása sietteti a Messiás visszatérését.
3. Pragmatikus szimbiózis
Bár a zsidó cionisták és a keresztény cionisták végcélja teológiailag radikálisan eltér (a keresztény eszkatológia szerint a végidőkben a zsidóknak el kellene fogadniuk Jézust Messiásként, különben elpusztulnak az armageddoni csatában), a jelenlegi politikai térben ez a különbség lényegtelen.
-
Izraelnek szüksége van a fegyverekre, a pénzre, az amerikai vétóra és a nemzetközi diplomáciai védelemre.
-
A keresztény cionisták (különösen az USA-ban az úgynevezett Christian Right, vagyis a vallásos jobboldal, amely több tízmillió szavazót jelent) biztosítják ezt a politikai hátországot.
Összegzés
A keresztény cionizmus tehát nem logikai bukfenc, hanem a teológia geopolitikai fegyverré kovácsolása. Nem azért támogatják Izraelt, mert „zsidókká” akarnak válni, hanem azért, mert a saját keresztény vallási meggyőződésük és a végidőkről szóló forgatókönyvük megköveteli Izrael állami és katonai sikerét.
Emiatt van az, hogy a hasbara (izraeli állami PR) ma már sokszor nagyobb és hangosabb támogatást kap a keresztény cionista szervezetektől (például a Christians United for Israel – CUFI), mint a szekuláris zsidó közösségektől.


