Amikor Magyar Péter kijelentette, hogy a Tisza Párt „kiáll Izrael önvédelemhez való joga mellett”, miközben elengedhetetlennek nevezte, hogy „Irán ne juthasson atombombához”, sokan a magyar belpolitikai életben szokatlan határozottságot láttak a nyilatkozat mögött. Közelebbről megvizsgálva azonban a kijelentés nem egyéb, mint a nyugati atlantista diplomácia ezerszer elismételt, elhasznált paneljeinek kritikátlan átvétele — egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi közösség jelentős része már rég túltekint a „jog az önvédelemhez” ködösítő formációján.
A Tisza Párt vezetőjének állásfoglalása három alapvető ponton bicsaklik meg, és mutat rá arra a geopolitikai naivitásra (vagy tudatos opportunizmusra), amely a rendszerkritikus belpolitikai szereplőkből oly gyakran előtör, amint külpolitikai terepre tévednek.
1. Az „önvédelem” mint a kollektív büntetés és az etnikai tisztogatás gumifogalma
Azzal, hogy Magyar Péter a klasszikus cionista és nyugati narratívához nyúlva Izrael „önvédelmi jogát” hangsúlyozza, teljesen figyelmen kívül hagyja a csatatér valóságát.
-
Hol húzódik az önvédelem határa akkor, amikor a gázai övezet infrastruktúráját teljes egészében földdel tették egyenlővé?
-
Önvédelem-e több tízezer civil, köztük gyermekek szisztematikus bombázása, a kórházak és élelmiszersegély-konvojok megsemmisítése, valamint a nemzetközi jogállamiság alapvető normáinak lábbal tiprása?
A nemzetközi jog nem ismer korlátlan, csekk-könyv szerű önvédelmi jogot. Az International Court of Justice (ICJ) és az International Criminal Court (ICC) eljárásai korántsem önvédelemről, hanem háborús bűnökről és a népirtás kockázatáról szólnak. Magyar Péter kijelentése ezzel szemben biankó csekket ad a jelenlegi izraeli vezetésnek, átvéve a haszbara legfőbb toposzát.
2. Szelektív morális iránytű és a kettős mérce
A Tisza Párt elnöke szívesen hivatkozik a nemzetközi jogra, a szuverenitásra és az emberi jogokra, amikor az ukrajnai háborúról vagy a hazai jogállamiságról van szó. Amint azonban a Közel-Keletre kerül a fókusz, a morális iránytű élesen kileng:
-
Az iráni fenyegetés kizárólagossága: Magyar Péter aggódik az iráni atomprogram miatt – ami geopolitikailag jogos elemzési szempont –, de teljesen mély hallgatásba burkolózik Izrael felhalmozott, illegális és be nem vallott atomfegyver-arzenáljáról (Dimona), valamint arról a tényről, hogy Izrael a mai napig nem írta alá a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) Atomsorompó-egyezményét (NPT).
-
A megszállás elhallgatása: Az „önvédelem” hangoztatása során elmaszatolódik a lényeg: a palesztin területek évtizedek óta tartó illegális katonai megszállása és az apartheid-jellegű elnyomó apparátus működtetése.
3. Igazodási kényszer a nyugati elithez
Magyar Péter nyilatkozata nem a független magyar külpolitikai érdekekből fakad, hanem egyértelmű diplomáciai vizsgamunka. A Tisza Párt vezetése – az Európai Néppárttal (EPP) kiépített szoros kapcsolatai közepette – a brüsszeli és washingtoni fősodor elvárásainak igyekszik megfelelni.
A szomorú igazság az, hogy miközben a magyar választóknak a rendszerváltás és az új típusú politika ígéretét teszi, a nemzetközi színtéren pontosan ugyanazt a gépies, Washington-kompatibilis formanyelvet beszéli, mint a klasszikus nyugat-európai establishment. Nem vállal kockázatot, nem nevezi nevén a háborús bűnöket, és nem mer kiállni a nemzetközi jog egyetemes érvényesítése mellett.
A konklúzió: Elvhűség helyett politikai számítás
A „kiállunk Izrael önvédelme mellett” szlogen a 21. század közepén már nem békepárti vagy felelős államférfiúi álláspont, hanem a valóság letagadása. Magyar Péter nyilatkozata megmutatta, hogy a Tisza Párt külpolitikai víziója híján van az elvi alapoknak: a kritikus gondolkodás és az elnyomottak melletti kiállás helyett a kényelmes, atlantista konformizmust választotta.
Ha egy politikai mozgalom a hazai jogtiprások ellen lép fel, de a nemzetközi színtéren szemet huny a háborús bűnök felett, akkor a saját hitelességének alapjait ássa alá.








