Miközben a világ vezetői szeptemberben New Yorkban készülnek összegyűlni az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlésének (ENSZ-GA) 80. ülésszakára, egy nemzetnek nem lesznek képviselői: a palesztin népnek. Ez azért van, mert az Egyesült Államok Külügyminisztériuma úgy döntött, hogy megtagadja a vízumot a palesztin tisztviselőktől, akik részt kívánnak venni az ENSZ-közgyűlés ülésszakán.
1947 óta az Egyesült Államok többnyire tiszteletben tartja az ENSZ-szel kötött „székhelyi megállapodását”, és vízumot – bár korlátozott mértékben – ad ki a világ minden tájáról érkező, ENSZ-ülésekre meghívott tisztviselőknek. Előfordultak azonban olyan esetek, amikor az Egyesült Államok az ENSZ-közgyűlés házigazdájaként betöltött pozícióját kihasználva megtagadta a vízumot az elszigetelni kívánt országokból származó külföldi diplomatáktól, például Oroszországtól, Irántól, Venezuelától és más országoktól.
Palesztina esetében nem ez az első alkalom, hogy a palesztin vezetők vízumkérelmét elutasították. 1988-ban Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetője sem mehetett az ENSZ-be, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlésen, az amerikai kormány pedig „biztonsági fenyegetésekkel” indokolta döntését.
A Trump-adminisztráció ma hasonló indoklással áll elő, azt állítva, hogy a döntés az Egyesült Államok „nemzetbiztonsági érdekeit” tükrözi, és azzal vádolja a Palesztin Hatóságot (PA), hogy „nem teljesíti kötelezettségeit, és… aláássa a béke kilátásait”.
Az Egyesült Államok hivatalos indoklása, miszerint a PA nem utasította el a „terrorizmust”, beleértve a 2023. október 7-i támadásokat is, gyenge. Mahmúd Abbász elnöksége alatt a palesztin vezetés következetesen elítélte a „terrorizmust”, beleértve a támadásokat is, és még tovább ment azzal, hogy támogatta a francia-szaúdi nyilatkozatot, amely a Hamász leszerelését szorgalmazta.
Fontos megjegyezni, hogy a PA-t az 1993-as oslói megállapodások hozták létre, amelyeket Arafat és Jichák Rabin izraeli miniszterelnök írt alá a Fehér Házban, az ünnepség házigazdája pedig Bill Clinton amerikai elnök volt. A következő években a PA jelentős támogatást kapott Washingtontól, beleértve jelentős összegű forrásokat is, és minden USA által vezetett békekezdeményezéshez csatlakozott.
E tekintetben egyszerűen abszurd azzal vádolni a PA-t, hogy „aláássa a béke kilátásait”. A vízumkérelmek elutasításának oka egyértelműen máshol keresendő.
A Trump-adminisztráció döntése egybeesik egy globális pillanattal, amikor több nyugati ország vezetője kifejezte szándékát, hogy elismeri Palesztinát az ENSZ Közgyűlésén ebben a hónapban. Várhatóan szeptember végére Franciaország, Kanada, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Portugália és Málta is csatlakozhat a 147 ENSZ-tagállamhoz, amelyek már elismerik a palesztin államiságot.
A Trump-adminisztráció nyomást gyakorol ezekre az országokra, hogy ne hajtsák végre a tervüket. Mivel ez nem biztos, hogy működni fog, Washington valószínűleg megpróbálja megfosztani a palesztinokat attól a lehetőségtől, hogy megünnepeljék ezt a pillanatot, és hogy platformot kapjanak arra, hogy felszólaljanak a Gázában és a megszállt Ciszjordániában zajló folyamatos izraeli atrocitásokról.
Ezzel szemben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt tárt karokkal fogadják az Egyesült Államokban. Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene, Netanjahu Trump beiktatása óta a Fehér Ház leggyakoribb vendége; ő is részt vesz az ENSZ Közgyűlésén. Érdekes módon, 2013-ban az Egyesült Államok kormánya megtagadta Omar al-Bashir szudáni elnök vízumkérelmét, hivatkozva a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsára.
Miközben megtagadta a palesztinoktól az ENSZ-ben való részvételt, az Egyesült Államok bűnrészes volt az izraeli kampányban, amelynek célja a palesztin újságírók elhallgattatása.
Az Egyesült Államok döntése a palesztin diplomaták vízumának megtagadásáról mindössze öt nappal azután született, hogy Izrael bombázta a gázai Naser kórházat, 22 ember, köztük öt palesztin újságíró halálát okozva. Ezzel a háború kezdete óta Izrael által megölt újságírók száma 244-re emelkedett. A Trump-adminisztráció nem ítélte el a támadást. Két héttel korábban, amikor az izraeli hadsereg célba vett és megölt négy Al Jazeera újságírót, a Külügyminisztérium látszólag támogatta az izraeli narratívát, miszerint ők a „Hamász részei”.
Ez az Egyesült Államok kormányának tétlensége nyomán történik számos más izraeli célzott újságíró-gyilkossággal kapcsolatban, beleértve a magas rangú amerikai-palesztin újságíró, Sirín Abu Aqleh 2022 májusi, valamint barátom és kollégám, Nazeh Darwazeh gyilkosságát, akit 2003-ban öltek meg, miközben az Associated Pressnél dolgozott.
Az Egyesült Államok egyértelműen elkötelezett amellett, hogy segítsen Izraelnek megfosztani a palesztinokat attól a platformtól és hangtól, amellyel a világhoz szólhatnak és képviselhetik az államiságuk melletti érveiket.
Ahogy Matt Duss, a washingtoni székhelyű Center for International Policy ügyvezető alelnöke egy tweetben fogalmazott: a vízummegtagadás „tökéletes kifejeződése az Egyesült Államok évtizedek óta tartó palesztin politikájának: megbüntetünk benneteket az erőszakért, de az erőszakmentességért is megbüntetünk benneteket”.
Ha még egy engedelmes palesztin testület sem szólalhat fel, amely lemondott a fegyveres harcról, akkor kinek szabad? Ki beszélhet a palesztinok nevében?
Úgy tűnik, az Egyesült Államok jelenlegi álláspontja támogatja az izraeli megszállók erőfeszítéseit, hogy eltávolítsák a palesztinokat hazájukból és eltöröljék a palesztin önrendelkezést. De nem kívánhatunk egy egész népet a Föld színéről, még akkor sem, ha mi vagyunk az egyetlen szuperhatalom rajta.
A cikkben kifejtett nézetek a szerző sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Al Jazeera szerkesztői álláspontját.
