Khallet al-Daba, megszállt Ciszjordánia – Májusi hétfő reggel kilenc órakor Khallet al-Daba csendjét buldózerek és más bontójárművek közeledésének zaja törte meg. Őket izraeli katonák kísérték a faluba, családokat kényszerítve otthonaik elhagyására, és az állatokat a szabadba hajtva.
Május 5-ének végére a Masafer Yatta szívében fekvő kis közösség romhalmazzá vált. Ez csupán egy volt az izraeli erők által idén végrehajtott legalább négy tömeges bontás közül. A lakosok számára az ismételt bontások nem kevesebbet jelentenek, mint egy „új Nakbát” – a palesztinok 1948-as tömeges kitelepítésének és etnikai tisztogatásának visszhangját.
A helyiek szerint tucatnyi katonai jármű, páncélozott jármű és dzsip zárta le a falut a májusi bontások során. Csecsemőket cipelő nők, otthonaik hirtelen elhagyásától még mindig kábult férfiak és félelemtől sikoltozó gyerekek álltak hat órán át a tűző nap alatt. Mögöttük házaik falai romhalmazzá váltak.
Azóta családok próbálnak alkalmazkodni a gyökereiktől elszakadt élethez. Vannak, akik évekkel ezelőtt ásott földalatti barlangokban húzódnak meg ideiglenes menedékként. Mások törékeny sátrakba zsúfolódnak össze, amelyek sem a perzselő nyarat, sem a fagyos telet nem bírják.
„Ez a bontás elpusztította Khallet al-Daba létfontosságú elemeit: a vizet, az elektromos áramot, a napenergiát, az ivókutakat, a szennyvíztartályokat, sőt még az utcai világítást is” – mondta Mohammed Rabia, a közeli at-Tuwani falu tanácsának vezetője, aki a beduinok kérdéseivel foglalkozik Masafer Yatta egész területén. „Visszatértünk a kőkorszakba, barlangokban és sátrakban élünk a létszükségleti cikkek nélkül... de senki sem hagyta el a falut.”
Katonai kiképzőövezetek
Khallet al-Daba Maszafer Jatta szívében fekszik, amely 12 palesztin faluból áll, és Hebrontól délre, Ciszjordánia déli részén, a dombokon terül el.
Az ENSZ korábban arról számolt be, hogy 1150 ember él Maszafer Jattában, de Rabia szerint a valós szám körülbelül 4500 ember. Leginkább juhokat tenyésztenek, valamint búzát és árpát termesztenek, amelyek a régió palesztin lakosságának jövedelmének nagy részét adják.
De a Ciszjordánia területének körülbelül 20 százalékához hasonlóan Izrael a terület egy részét az 1980-as években katonai kiképzőövezetté – „918-as tűzövezetté” – nyilvánította, és azóta is próbálja kiüríteni a palesztinokat.
Az izraeli hadsereg korábban a május 5-i bontást a falu katonai kiképzőövezetben való elhelyezkedésével indokolta.
A ciszjordániai katonai kiképzőövezetek kijelölésének gyakorlatát egy izraeli-palesztin kutatócsoport, az Akevot tárta fel, amely egy palesztin falusiak kiutasítására irányuló taktika volt, amelyet 1981-ben javasolt Ariel Sharon akkori mezőgazdasági miniszter, aki később a 2000-es évek elején Izrael miniszterelnöke lett.
Az itteni házakat katonai parancsra ismételten lebontják. A lakosok szerint az indokok változóak – engedély nélküli építkezés, katonai kiképzőterületek közelsége vagy települések létesítésére igényelt földterület –, de a cél ugyanaz: a kitelepítés.
Frederike van Dongen, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet humanitárius ügyekkel foglalkozó menedzsere a múlt héten egyetértett ezzel a következtetéssel, Izrael Maszafer Jattában tett lépéseit „az etnikai tisztogatás szélesebb körű politikájának részének nevezve, amelynek célja a palesztinok erőszakos kitelepítése a térségből”.
„Ha elmegyek, meghalok”
A tavasszal otthonaik összeomlását végignézni kényszerültek a 65 éves Samiha Muhammad al-Dababseh is, egy nyolcgyermekes anya, aki egész életét a faluban élte le. Viharvert arcán évtizedek nehézségei látszanak.
„Kiáltottam: »Itt a hadsereg!«” – emlékezett vissza. „Perceken belül a katonák megrohanták a házakat, erőszakkal eltávolítottak minket anélkül, hogy bármit is elvinnénk – sem élelmet, sem ruhát. Erőszakosan meglöktek, és azt mondták: »Ez nem a te földed. Nem lesz többé otthonod vagy menedéked.«”
Samiha családja már három bontást is elszenvedett május előtt. Miután kőházukat májusban lerombolták, kénytelenek voltak visszatérni egy barlangba, amelyet Samiha kézzel ásott ki, és elhunyt férjével menedékhelyül alakított át. A nők és a gyerekek a barlangban aludtak, míg a férfiak a bejárat előtt a földön hevertek elterülve.
De aztán szeptember 17-én még a barlangot is elpusztította egy újabb izraeli támadás, amely a falusiak szerint lakósátrakat, víztartályokat és mobil fürdőszobákat is célba vett.
„Ha egyetlen fa is marad Khallet al-Dabában, az árnyékában maradok” – mondta Samiha. „A föld a lelkem. Ha elmegyek, meghalok.”
Samiha azt mondta, hogy most egy fa alatt él. „A telepesek támadásaitól félünk” – magyarázta. „Mindennek ellenére nem fogunk elmenni.”
Félelemben élni
Samiha legfiatalabb fia, a 31 éves Mujahid al-Dababseh feleségével és három gyermekével – valamint 11 másik rokonnal – osztozik egy barlangon. A gazda azt mondja, hogy a barlangban töltött éjszakák hosszúak és ijesztőek lehetnek.
„A gyerekek buldózerekről és telepesek támadásairól szóló rémálmoktól szenvednek” – mondta. „Attól tartok, hogy [megtámadják őket] a kígyók, rovarok, vagy a vízhiány miatt szomjúság fog érni. Nagyon nehéz az életünk; nincs áram, nincs élelem, nincs biztonság.”
Mujahid emlékszik, hogy apjával köveket helyeztek el, amikor építették a házukat. Az összeomlása olyan volt, mintha „elveszítettem volna az életem egy darabját” – mondta.
„Az [izraeli] megszállás Khallet al-Dabát egy második Gázává változtatta – mindent eltöröltek a föld felett, csak romokat hagytak maguk után” – mondta Mujahid. „De kudarcot vallottak. Egyetlen palesztin gyermek sem fog innen kivándorolni.”
A faluban mindössze 120 ember él, akiknek egyharmada gyerek, és mindannyian a kiterjesztett Dababseh klán tagjai. A neve a hiénákra (arabul daba) emlékeztet, amelyek egykor a völgyekben barangoltak. Ma a lakosok szerint telepesek és katonák lopakodnak a földjeiken.
Sokak számára az ismétlődő bontások nemcsak az otthonokról szólnak, hanem magáról az életről is – kutakról, napelemekről, csatornarendszerekről, sőt még az utcai világításról is. A lakosok minden alkalommal újjáépítik, amit tudnak. Minden alkalommal megfogadják, hogy nem mennek el.
A Khallet al-Daba mára barlangok, törmelékek és sátrak foltjaivá vált. A lakosok szerint mégis a palesztin kitartás szimbóluma marad, amely több mint hét évtizedes küzdelemben gyökerezik.
„Ez egy folyamatos Nakba” – mondta Rabia. „De az emberek úgy döntöttek, hogy jelenlétükkel ellenállnak. Négyszer dőltek össze a házak. Négyszer maradtak az emberek.”
