Egy férfi Jom Kippurkor zsidókat támadt meg egy manchesteri zsinagógában egy aljas terror- és gyűlöletcselekmény keretében. Órákon belül azonban a média nagy része a bűncselekményről szóló beszámolókról az iszlám – és tágabb értelemben a brit muszlimok – vádolására helyeződött át.
A Daily Mail vitathatatlanul élen járt, címlapján azt kiabálta: „Iszlám terrorista volt” – egy kiszámítható, de sokatmondó megfogalmazás. Más bulvárlapok is terrorizmusként bélyegezték meg a támadást, de egyik sem a Mail intenzitásával.
Ez egy olyan napot követett, amely egyetlen személy cselekedetét egy több mint kétmilliárd ember által világszerte követett hit tükröződésévé tette.
Vannak, akik ragaszkodnának ahhoz, hogy a rendőrség által megölt támadó pontosan olyan volt, amilyennek a Mail leírta. De az elkövető „iszlámnak” való minősítése önmagában is félrevezető. Az iszlám tanítás kifejezetten tiltja a bírósági eljárás nélküli gyilkosságokat és az ártatlanok célba vételét. Minden újságírónak vagy főcímírónak tudnia kell ezt.
Mégis egyre nagyobb szakadék tátong aközött, ami nyilvánvaló vagy érthető, és amit valójában közvetítenek Nagy-Britannia jobboldali médiaorgánumai. Már nem számít, hogy az „iszlám terrorista” kifejezés félrevezető-e; az iszlamofóbia felhatalmazásaként működik, egy bűncselekményt egy egész vallással összekeverve.
Ez nem új keletű dolog. A Hamász vezette Izrael elleni 2023. október 7-i támadások után neves brit zsidó újságok szerkesztői a „történelmi iszlám vérszomjat” okolták, és azt állították, hogy a muszlim kultúra „egy halálkultusz szorításában” van.
Mielőtt a manchesteri támadót egyáltalán azonosították volna, egy Izrael-párti kommentátor a GB News csatornán „sivatagban élő hetedik századi ideológiának” nevezte az iszlámot. Az ilyen, kérdés nélkül sugárzott kijelentések a szabályozási közöny által engedélyezett muszlimok iránti megszállottságot mutatják; az Ofcom lehetővé tette a műsorszolgáltatók számára, hogy büntetlenül terjesszék a kifejezetten iszlamofób visszaéléseket.
Kollektív bűnösség
A jobboldali és Izrael-párti kommentátorok gyakran használják a „whataboutery” kifejezést, hogy a hangsúlyt az egyéni bűncselekményekről a kollektív muszlim bűnösségre tereljék. Például a Daily Express ezt a címsort közölte: „Ha globalizálni akartad az intifádát, Manchesterben teljesült a kívánságod”.
Ez a megfogalmazás egy brit zsinagógában a hívők elleni támadást a nemzetközi politika következményének tekinti – valamiféle kollektív felelősségre utalva, miközben eltereli a figyelmet az elkövetőről. Ez egy tágabb mintát tükröz, amelyben minden muszlimnak tulajdonított erőszakos cselekmény gyakran a polgári szabadságjogok korlátozására, tömeges gyanakvásra és kollektív felelősségre vonásra szólít fel.
Ezt állítsuk szembe a 2019-es christchurchi mecset elleni támadás tudósításával, ahol a fehér felsőbbrendűséget hirdető Brenton Tarrant 51 muszlim hívőt ölt meg. A Daily Mirror címlapján Tarrant gyermekkori képe szerepelt egy olyan címsor mellett, amely egykor „angyali fiúként” emlegette, akiből gyilkos lett; a belső cikk úgy fogalmazta meg tetteit, hogy „Rotherhamért tettek”, utalva a manipulációs bandák botrányaihoz kapcsolódó elferdített igazolására. Ez a szerkesztői döntés vitathatatlanul legitimálta Tarrant ideológiáját, miközben megvédte az olvasókat attól, hogy szembeszálljanak fehér felsőbbrendűséget hirdető indítékaival.
A média perei folytatódnak, mivel olyan médiumok, mint a GB News, egyre inkább követelik a muszlimoktól, hogy bizonyítsák rátermettségüket.
A kettős mérce szembetűnő. Tarrant kiáltványa ugyanazt a retorikát idézte, amelyet sok olyan kommentátor használ, akik ma az erkölcs döntőbíróinak tüntetik fel magukat, és ezáltal démonizálják a muszlim közösségeket.
A Centre for Media Monitoring „Hogyan tudósít a brit média a terrorizmusról” című jelentése megállapította, hogy a mainstream médiumok 2015 és 2019 közötti felmérésében a terrorizmusra való összes hivatkozás több mint fele muszlimokkal vagy iszlámmal kapcsolatos, míg a szélsőjobboldali ideológiára a tudósítások mindössze hat százalékában hivatkoztak. Ez az egyensúlyhiány azt mutatja, hogy a muszlim erőszak egy egész közösséget vádol, míg a szélsőjobboldali terrorizmust minimalizálják vagy elszigeteltként kezelik.
A média perei folytatódnak, mivel olyan médiumok, mint a GB News, egyre inkább követelik, hogy a muszlimok bizonyítsák rátermettségüket. A legutóbbi manchesteri támadás után az egyik előadó azt javasolta, hogy a muszlimoknak bizonyítaniuk kell, hogy megérdemlik a közpénzeket, míg egy másik kiemelte a muszlim iskolák, közösségi központok és mecsetek gyűlölet-támadásokkal szembeni védelmére elkülönített 117 millió fontot (158 millió dollárt), szemben a zsidó terekre szánt „mindössze” 70 millió fonttal.
A következménye: a muszlimokat elkényeztetik és kiváltságosak, egy újabb klisével, amelyet rendszeresen használnak a megfosztottság érzésének felkorbácsolására a kiábrándult britek körében. A valóság ismét teljesen más képet mutat, tekintve, hogy az ország muszlim lakossága majdnem 15-ször nagyobb, mint a zsidó lakosságé, és körülbelül 1800 mecset szolgálja ki őket, szemben a körülbelül 500 zsinagógával. Ez arra utalna, hogy arányosan a muszlimok alulvédettek, nem pedig túlvédettek.
A hazugságok felerősítése
A GB News rendszeresen felerősíti a hazugságokat, miközben lehetővé teszi, hogy a muszlimellenes vendégek vitathatatlanul beszéljenek.
Az egyik paneltag azt állította, hogy a ramadán alatt egyetlen mecsetet sem támadtak meg, a számos incidens ellenére, amelyek az elmúlt években történtek, beleértve a 2017-es finsbury parki támadást, ahol egy nagyapát szándékosan elgázoltak; egy 2019-es incidenst egy southalli mecsetben, ahol a hívőknek őrizetbe kellett venniük egy férfit, aki kalapáccsal támadta meg őket; és egy 2022-es támadást egy londoni Srí Lanka-i iszlám központ ellen. Idén ramadánkor egy tinédzsert vádoltak meg gyűlölet-bűncselekménnyel, miután egy mecsetet festékkel és kövekkel támadtak meg. Ezek az incidensek soha nem kaptak hasonló tudósítást, moralizáló címsorokat vagy címlapfelháborodást.
Vegyük ehhez hozzá a gyakran ismétlődő hamis állításokat a „sária törvénykezés” britországi elterjedtségéről – amelyeket nem kevésbé ismételt meg Donald Trump amerikai elnök az ENSZ-ben –, és látni fogjuk, milyen messzire terjednek ki Nagy-Britannia jobboldali médiafantáziái. A valóságban az Egyesült Királyság iszlám tanácsai közvetítést és útmutatást nyújtanak, és nem írhatják felül az angol törvényeket. A tényellenőrzésektől eltekintve ezek a mítoszok továbbra is keringenek, valós következményekkel a muszlimok számára.
A szelektív vakság még a dicséretes újságírásra is kiterjed, amint azt a BBC Panorama című műsora is mutatja, amely a londoni rendőrség kamerák előtti muszlimellenes visszaéléseit tárta fel. Megdöbbentő módon az iszlamofóbiáról szó sem esett. Ez azt az érzést kelti, hogy amikor muszlimok az áldozatok, az eufemizmus győzedelmeskedik; amikor vádat emelnek ellenük, azonnal a legförtelmesebb címkéket használják.
A legutóbbi manchesteri támadást követően mind a közeli, mind a laikus nézők számára világossá válik, hogy Nagy-Britannia gyűlöletmédiájának gyárai veszélyeztetik mind a zsidókat, mind a muszlimokat – és sok más embert is – azáltal, hogy egész közösségeket démonizálnak, xenofób kommentátorokat védenek és az iszlamofóbiát táplálják.
Ezek a csatornák egy megengedő környezetet teremtenek, amelyben a gyűlölet minden formája virágzik. Ugyanezek a csatornák védenek meg egy nőt, aki a migránsok szállodákban való elégetésére szólított fel, miközben lekicsinyelik a környékeket és a mecsetekben tartózkodó hívőket terrorizáló csőcseléket.
A manchesteri támadás elítélése szükséges. A brit zsidók szolidaritást érdemelnek ilyen időkben. De a megosztottságból tündöklő médiaintézmények feltételes szolidaritása kevés vigaszt nyújt. A tragédia felhasználása a muszlimok bíróság elé állítására mind a muszlim, mind a zsidó közösségeket kudarcba fullasztja – és a gyűlöletből tündöklő média mindenkit sebezhetőbbé tesz.
A cikkben kifejtett nézetek a szerzőhöz tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik a Middle East Eye szerkesztői politikáját.
Faisal Hanif médiaelemző a Centre for Media Monitoringnál, korábban hírriporterként és kutatóként dolgozott a Timesnál és a BBC-nél. Legújabb jelentése azt vizsgálja, hogyan tudósít a brit média a terrorizmusról.
