Amióta több nyugati kormány is bejelentette szándékát, hogy elismeri a palesztin államot, azok, akik izraeli megszállás alatt élnek, óvatos érdeklődéssel követik a híreket.
Néhány megfigyelő számára ezek a nyilatkozatok jelentős fordulópontot jelentenek a palesztin küzdelemben, különösen olyan hatalmas országok, mint Franciaország, Ausztrália és Kanada részéről, amelyek évtizedekig támogatták és menedéket nyújtottak Izrael megszálló rezsimjének.
Nagy-Britannia kései és langyos elismerése még nagyobb szimbolikus súllyal bír. Mivel az állam kiadta a hírhedt Balfour-nyilatkozatot, amely utat nyitott egy zsidó haza létrehozásának Palesztinában, történelmi felelősséget visel az 1948-as Nakbáért és annak tartós következményeiért.
Ez a változás azonban, amely számtalan emberélet árán következett be Gázában és Ciszjordániában, nem jelent új erkölcsi tisztánlátást.
A palesztinok tudják, hogy ez nem történt volna meg a nyugati fővárosokban zajló hatalmas tüntetések nélkül, ahol a polgárok felkeltek az igazságosságért, a szabadságért és az emberiségért, és kényszerítették kormányaikat a válaszadásra.
Ugyanakkor sokan attól tartanak, hogy ezek a lépések kevésbé az igazságosságról szólnak, mint inkább a bűnrészes kormányok múltjának eltussolásáról. Az elismerés, bár fontos, értelmetlen marad, hacsak nem eredményezi a megszállás és a népirtás végleges végét Izrael bűneinek komoly, határozott és hatékony megkérdőjelezésével.
Könyörtelen akadályok
Gazdaként minden ősszel szembe kell néznem Izrael politikájának kegyetlenségével, amikor az olajfaligetek elérése kapuk és ellenőrzőpontok megpróbáltatásává válik.
Idén a nemzetközi elismerések időzítése egybeesik az olajbogyó szüretével - Palesztina legfontosabb mezőgazdasági szezonjával, amely létfontosságú több ezer család fenntartásához, és mélyen szimbolikus az identitásunkban.
Lehetővé teszi-e az államiság elismerése a hozzám hasonló gazdálkodók számára, hogy elérjék olajfaligeteinket és betakarítsák termésüket?
A családommal az olajfák között kellene lennünk ősi falunkban, Qirában, Salfit közelében. Ehelyett könyörtelen akadályokkal nézünk szembe, nemcsak az idényjellegű aszályok vagy kártevők, hanem a megszállás által bevezetett rendszerszintű korlátozások miatt is.
A palesztinok számára az olajbogyó szüretelése több mint gazdasági szükségszerűség - ez a rugalmasság és a hovatartozás cselekedete. Ciszjordániában azonban az olyan családoknak, mint az enyém, katonai parancsok megtagadják a hozzáférést az olajfaligeteinkhez, és arra kényszerülnek, hogy végignézzék, ahogy a telepesek gyökerestül kitépik és elégetik a fáinkat.
Ez a valóság sürgető kérdéseket vet fel: ha a nemzetközi elismerés nem vezet olyan jelentős politikai eredményekhez, mint a szabadság, a megszállás vége és egy palesztin állam létrehozása, vajon legalább megállítja-e a vérontást és az éhínséget Gázában?
Lehetővé teszi-e, hogy a hozzám hasonló gazdák elérjék olajfaligeteinket és betakarítsák termésünket? Eltávolítja-e a városainkat és falvainkat fojtó vaskapukat és katonai ellenőrzőpontokat? Véget vet-e a pénzügyi és gazdasági válságnak, amely fizetés nélküli közalkalmazottakat és kétségbeesett családokat hagyott maga után?
Felismerhetetlenségig
Ezek a kérdések rávilágítanak az elismerés ürességére, amikor azt nem követik tettek. Évtizedekig a palesztinok megszállást szenvedtek el, miközben a nemzetközi közösség nem teljesítette politikai és jogi kötelezettségeit, a nemzetközi jogot nyilvánvaló kettős mércével alkalmazva.
Túl sok kormány kezeli Palesztina elismerését a legegyszerűbb és legolcsóbb útként - egy szimbolikus gesztusként, amely megnyugtatja a hazai közvéleményt, enyhíti a tüntetések intenzitását, és lehetővé teszi számukra, hogy erkölcsi álláspontot képviseljenek anélkül, hogy szembeszállnának Izrael bűneivel.
A palesztinoknak leginkább határozott intézkedésekre van szükségük: Izraellel való együttműködés megszüntetésére, gazdasági szankciók bevezetésére és vezetőinek háborús bűncselekmények miatti bíróság elé állítására. Csak ilyen lépések kényszeríthetik Izraelt alapvető irányváltásra.
A palesztinok számára ezeknek az elismeréseknek az egység és a megújulás katalizátoraként is kell szolgálniuk. Arra kell ösztönözniük minket, hogy egy demokratikus, befogadó, a szabadságon és az igazságosságon alapuló rendszert hozzunk létre, ahelyett, hogy olyan rendszert hoznánk létre, amely külföldi kormányok követelésére kizárja a kulcsfontosságú politikai frakciókat.
Ahhoz, hogy az elismerés értelmes legyen, nem szabad hagyni, hogy puszta szimbolizmusként vesszen véget. Inkább azonnali és tartós eredményekké kell váltania, beleértve a népirtás megállítását és ügyünk igazságos megoldásának előmozdítását.
Üres gesztus
Egy „független” palesztin állam elismerése, miközben továbbra is megszállás, etnikai tisztogatás és egy immár harmadik évébe lépő népirtás színtere, csak aláhúzza a gesztus abszurditását és teljes ürességét.
Gázában több mint 720 napos tömeggyilkosság, kitelepítés, éhezés és pusztítás pusztított egész közösségeket romokban. Ciszjordániában Izrael feldarabolta a városokat és falvakat, lehetővé tette a telepesek támadásait, és lerombolta az északi menekülttáborokat, kiűzve lakóikat.
Jelenleg több mint 1000 kapu és akadály található Ciszjordániában, amely mindössze 5000 négyzetkilométert fed le – ami azt jelenti, hogy 5 kilométerenként egy akadály vagy kapu található.
Egy gazdasági és pénzügyi blokád több tízezer munkavállalót akadályoz meg abban, hogy elérjék a munkájukat. Eközben a közalkalmazottak két éve nem kapnak teljes fizetést a Palesztin Hatóságra vonatkozó korlátozások miatt, ami megbénítja az olyan alapvető szolgáltatásokat, mint az egészségügy és az oktatás.
Ezzel a valósággal szemben az elismerési nyilatkozatok üresen csengenek, hacsak nem szállnak szembe a megszállás és a népirtás gépezetével.
Végső soron a palesztinok által feltett kérdésekre adott válaszok fogják meghatározni, hogyan emlékeznek ezekre az elismerésekre: történelmi mérföldkőként, vagy csupán tintával papírra vetve – egy újabb határozatgyűjteményként, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete és a világ kormányai archívumában őriznek.
Amennyiben az elismerést szankciók, elszámoltathatóság és a megszállás felszámolására irányuló valódi nyomás nem támogatja, fennáll a veszélye, hogy csak a bűnrészes kormányok álcájaként szolgál, ahelyett, hogy igazságot szolgáltatna Palesztinának.
A cikkben kifejtett nézetek a szerzőhöz tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik a Middle East Eye szerkesztői politikáját.
Fareed Taamallah palesztin újságíró, aki Rámalláhban él. Gazdálkodó, valamint politikai és környezetvédelmi aktivista.
