Lehetetlen megérteni Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfői közös sajtótájékoztatóját a gázai népirtás megszüntetését célzó amerikai 20 pontos tervről, azon az általános kontextuson kívül, amelyben az esemény történt.
Egy héttel a New York-i ENSZ-csúcstalálkozó után történt, amelyen a palesztin állam elismerésére irányuló francia-szaúdi javaslatot vitatták meg, és az Izraelt célzó, fokozódó nemzetközi kritika és bojkottok közepette.
Ez viszont fokozta az izraeli háborúval kapcsolatos kritikákat, a gazdasági következményektől való félelmek közepette – a kulturális elszigeteltségtől a gazdasági elszigeteltség felé való elmozdulástól, amely összefonódott az EU-val folytatott, a gázai népirtás közepette Izraellel kötött kereskedelmi megállapodások felfüggesztéséről szóló tárgyalásokkal.
E háttér előtt Netanjahu számos mélyreható kihívással néz szembe.
Egyrészt, mint elkötelezett neoliberális, aki megérti Izrael nyugati hatalmaktól és a nyitott piacoktól való függőségét, ismeri a nemzetközi elszigeteltség veszélyeit.
Másrészt viszont történelmi lehetőséget lát: Izrael jobboldalán belül példátlan nyilvános támogatást tapasztal egy régi-új cionista fantázia megvalósítására – a palesztinok kiutasítására, különösen Gázában, évtizedekkel az 1967-es megszállás után, amikor Izrael programokat és migrációs irodákat támogatott Gázában, hogy meggyőzze a lakosságot a távozásról.
Az idő azonban a legnagyobb korlátja számára. Két év brutális hadviselés után a Hamász nem omlott össze, és Trumpot is túlterhelik a saját maga által okozott válságok – a Kínával folytatott kereskedelmi háborútól az ukrajnai mocsáron át a Venezuelával fokozódó feszültségekig és az Izrael iránti vak támogatása miatti hazai kritikák fokozódásáig.
Netanjahunak ezért kényes egyensúlyt kell találnia: kielégítenie egy etnikai tisztogatásról álmodozó koalíciót, miközben Trumpnak politikai eredményt kell adnia a nemzetközi és hazai nyomás elhárítására.
Palesztinok kiutasítása
Netanjahu megérti a bonyolult egyensúlyt egy jobboldali kormány – amely Gáza teljes palesztin lakosságának kiutasításáról szóló fantáziákat dédelget (és ezáltal precedenst teremt a megszállt Ciszjordánia számára) – és egy Gáza miatt jelentős belföldi és nemzetközi kritikával sújtott amerikai elnök megnyugtatása között.
Lényegében a héten bemutatott javaslat aligha új; ahogy Brett McGurk, a Biden-kormányzat korábbi tárgyalója megjegyezte, az előző, januárban végrehajtott és Izrael által márciusban felmondott tűzszüneti megállapodás második fázisát tükrözi – csak ezúttal arab és muszlim támogatásokba csomagolva.
Ez a támogatás azonban kifejezetten egy palesztin állam esetleges létrehozásától függött. Trump és Tony Blair volt brit miniszterelnök Gáza igazgatására vonatkozó javaslata ideiglenesnek szánták, utat nyitva Gáza Ciszjordániával való integrációjának.
Így nem lepődünk meg azon, hogy a pakisztáni külügyminiszter kijelentette, hogy a bemutatott Trump-terv nem az a tervezet, amelyet az arab és muszlim államok bemutattak és elfogadtak.
Netanjahu izraeli közvéleményhez intézett beszédében, amelyben azt állította, hogy sem a Hamász, sem a Palesztin Hatóság (PA) nem uralhatja Gázát, szándékosan elfedte ezt a tényt.
Semmi sem állítja, hogy a jövőben Izrael ne járna sikerrel – különösen tekintve arra irányuló erőfeszítéseit, hogy elpusztítson mindent, ami lehetővé teszi az életet Gázában.
Ahogy Netanjahu belép a választási évbe, bármit megtenne, hogy csökkentse a nyomást és több időt kapjon az amerikaiaktól – még Katar miniszterelnökétől is bocsánatot kért a hónap eleji izraeli támadás után Dohában, annak ellenére, hogy ezt szavazói körében a gyengeség jelének tekintik. Készen áll a további manőverezésre.
Bárki, aki követte Netanjahu ENSZ-beli fellépését, könnyen elutasíthatja a beszédet, mint olcsó trükkökben és leegyszerűsítő szlogenekben gazdagot, amelyek jóra és rosszra osztják a világot. De a beszéd, hasonlóan a közelmúltbeli amerikai podcastokban adott interjúihoz, nemcsak a népirtást, hanem a palesztinok kiutasítását is igazolni akarta.
Netanjahu elismeri az izraeli és a globális jobboldal azon trendjét, hogy a híreket alternatív platformokon keresztül, a mainstream médiacsatornák helyett kapják, anélkül, hogy valódi újságíró lenne, aki ellentmondana abszurd állításainak és elképzeléseinek.
Magát a javaslatot már hónapokkal ezelőtt elfogadhatta volna, ezzel elkerülve több ezer palesztin szükségtelen meggyilkolását, és talán több élő túsz szabadon bocsátását biztosítva. Mégis kitart a végső cél mellett: a palesztinok kiutasítása.
Komor lehetőségek
A Trump és Netanjahu közötti előző, februári közös sajtótájékoztatóval ellentétben a gázai lakosságáttelepítés ötlete ezúttal nem merült fel explicit módon – de ez nem jelenti azt, hogy halott.
A Fehér Házból a Gáza jövőjével kapcsolatos legújabb dokumentumok és az izraeli kutatóintézetek publikációi azt mutatják, hogy nagyon komoly emberek vannak, akiknek erőforrásokat különítenek el ennek az ötletnek a megvalósítására. Nyilvánvalóan az egyetlen ok, amiért nem valósították meg, az az arab államok – főként Egyiptom – és más országok hajlandóságának hiánya a palesztin menekültek befogadására a területükre.
De semmi sem mondja, hogy a jövőben Izrael ne járna sikerrel – különösen tekintve arra, hogy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy elpusztítson mindent, ami lehetővé teszi az életet Gázában.
Ráadásul könnyű elhagyni a 20 pontos terv utolsó záradékát, amelyben az Egyesült Államok a palesztinok és az izraeliek közötti párbeszéd előmozdítása érdekében lépne fel. Az izraeli fél ezt jelentős eszköznek tekinti az együttélés benyomásának megteremtésére irányuló kísérletében – egy olyan eszköznek, amellyel küzdeni fog az Európát elsöprő bojkottmozgalom ellen, miközben a párbeszéd nem eredményez mást, mint propagandát az izraeli nyilvános diplomácia számára.
És amint a közvetlen nyomás Trump és Blair vezetésével enyhül, biztosan további palesztin kiutasítási programok előrehaladását fogjuk látni – akár cionista ideológiából fakadnak, akár pusztán a palesztin szenvedés pénzzé tételéből.
Talán a legaggasztóbb Trump azon elszántsága, hogy nemcsak a Hamászt, hanem az egész palesztin nemzeti mozgalmat is félreállítsa, kizárva a PA-t a tárgyalásokból, és gyakorlatilag magánkézbe adva a palesztin kérdést nemzetközi vállalatok és külföldi adminisztrátorok kezében. A palesztinoknak két komor lehetőségük marad: nemzeti mozgalmuk folyamatos lebontása, vagy milliók életének elviselhetetlen ára.
Tehát, amíg mindenki a Hamasz válaszára vár a 20 pontos tervre, a PA álláspontja és válasza is kulcsfontosságú lesz.
A cikkben kifejtett nézetek a szerzőhöz tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik a Middle East Eye szerkesztői politikáját.
Abed Abou Shhadeh egy jaffai székhelyű politikai aktivista. Abou Shhadeh 2018 és 2024 között a Tel-Aviv-i Jaffa városrész palesztin közösségének képviselőjeként szolgált, és politikatudományi MA diplomát szerzett a Tel-Avivi Egyetemen.
